Bemutatkozás

Rólam

Hiszek abban, hogy a hivatását nem választja az ember, hanem arra születik. Mindig is tudtam, hogy gyermekekkel szeretnék foglalkozni, gyermekkorom óta készültem az anyaságra. A kettő együtt adta, hogy egy olyan pályát válasszak, ahol édesanyákkal, csecsemőkkel és kisgyerekekkel is foglalkozhatok. A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán végeztem védőnő szakon 2005-ben. A védőnői gondozásban mindig is fontos területnek tartottam az anyaságra felkészítést, azt a fontos és meghatározó feladatot, hogy édesanyákat kísérhetek a várandósságuk, anyaságuk megélésében, majd otthon a gyermekük gondozásában, nevelésében. Van úgy, hogy mindez nem elég, hiszen sok család küzd különböző alvásproblémákkal, evési, etetési gondokkal, síróssággal, dackorszakkal, testvér féltékenységgel és még sorolhatnám. Eljött egyszer a pillanat, amikor rájöttem a védőnői tudás ebben a formában kevés. Hiányzik egy harmadik láncszem. 2016-ban végeztem el a Semmelweis Egyetem Mentálhigiénés Intézetében az integrált szülő-csecsemő konzultációs képzést, mellyel egy nagyon komplex, modern szemléletmódot kaphattam, ami egy hatékonyabb védőnői gondozást és egy újszerű, a konzultációkon megvalósuló támogatást, segítséget nyújthat a szülőknek. Hiszen ebben a rohanó mai világban egyre több édesanya szorong, aggódik, próbál egyszerre több elvárásnak megfelelni, és közben "tökéletes" édesanya lenni, egy "tökéletes" gyerekkel. A szülő-csecsemő konzultáció ezekben a nehezebb időszakokban segíthet, egyszerre foglalkozik a csecsemő/kisgyermek önszabályozásával, az anya/szülő-gyermek kapcsolattal, melyben a cél nemcsak a probléma megoldása. Nem ad adekvát válaszokat, együttgondolkodásra hív. Mint egy öngyógyító potenciál, melyben egy új egyensúly alakulhat ki, megtalálhatja benne mindenki önmagát, a gyermek, az anya és az apa is. Mi konzulensek vagyunk itt az őrzők, hogy e mechanizmus majd magától is működjön.

A jóga számomra egy ideális eszköz és tanulási folyamat. Nemcsak én gyógyultam általa, de szeretném, ha másoknak is segíthetnék vele. Hiszen hozzásegít, hogy megismerjük önmagunkat és a testünket, megismerhetjük azt, akik voltunk, akik vagyunk, és akivé válhatunk. Cselekvésre indít.

Egy nőnek tartást ad, megélheti nőies mivoltát, hajlékonyságát, rugalmasságát, javítja, vagy megszüntetheti a különböző női betegségeket (menstruációs ciklushoz kapcsolódó és egyéb zavarokat), egyéb betegségekben is hozhat javulást. Segít közelebb férkőzni a belső világunkhoz, testi folyamataink általa értelmet nyernek, összerendezettséget, egyensúlyt teremt bennünk. A jóga tanulása sose ér véget, egyre több megtapasztalást, meglepetést tartogat, és nem utolsó sorban alázatra tanít. Tiszteljük a testünket, a bennünk lévő gyermeket, nőt, édesanyát és nagymamát.